Városi keresztút

Városi keresztút

2022. április 9-én, szombaton volt városunkban az immár hagyományos városi keresztút. Ebben az évben a Szent László templomtól indult volna a Jézus Szíve templomig. A rossz idő miatt azonban a keresztút a Szent László templomban lett megtartva.

A keresztet  a városi önkormányzat képviselő testülete, a református és a görög katolikus csoportok, a Szent László és a Jézus Szíve templomban működő csoportok tartották.

A képek a Mezőkövesd Online facebook oldaláról származnak.

 




A Ferences Család Királynőjének ikonja

A Ferences Család Királynőjének ikonja

2022. március 30-án, szerdán az esti szentmisében fogadtuk a Ferences Család Királynőjének ikonját templomunkban. Az ikon az oltár mellett lett kihelyezve, ahol április 3-án, a 9 órai szentmise végéig tehették előtte tiszteletüket a hívek.

Az ikonról:

Az embereknek mindig vágyuk volt meglátni Istent. Miután Isten emberré lett, és Jézus Krisztus-ban emberi alakot vett fel, ábrázolható a megtestesült Isten és anyja, Mária. Az ikonok nem naturalisztikus képek. A szimbolikus ábrázolás segíti az ikon előtt szemlélődő imádkozót a megváltás misztériumának megértéséhez.

A Ferences Család Királynőjének ikonja 2018-ban Litvániában készült, és a Ferences Világi Rend szervezésében „járja” Európa ferences templomait. Szent Ferenc különös tisztelettel viseltetett Szűz Mária iránt, és Őt rendelte családjának oltalmazójául. A képen Mária gyöngéd szeretettel öleli a kisded Jézust, aki hozzá bújik. Mi is Mária oltalmát kérjük, és bizalommal fordulunk Hozzá.

Az ikon alsó részén három glóriában látjuk a Ferences Család szentjeit. Assisi Szent Ferencet középen, mellette balra Szent Klárát. Ők a Ferences Család két rendjének alapítói. Mellettük van Árpád-házi Szent Erzsébet, a Ferences Világi Rend Pártfogója. Alattuk a szentek ereklyéit tisztelhetjük.

A képekért köszönet Koncz Lászlónak.




Ministránsok beöltöztetése

Ministránsok beöltöztetése

2022. március 27-én, vasárnap a 9 órai szentmise keretében új ministránsok beöltöztetésére került sor.

Az új ministránsok templomunkban: Pacza Máté, Bán Nimród és Lázár Mátyás.

Imádkozzunk értük!

A képekért köszönet Koncz Lászlónak.




Jezsuita esték a Jézus Szíve templomban

Jezsuita esték a Jézus Szíve templomban

5 első szombaton – 5 jezsuita atya ad betekintést a rend lelkiségébea 100. Szív-búcsúra készülő Jézus Szíve templomban.

  1. alkalom: 2022. február 5. szombat, P- Tőkés György S.J. srí-lankai misszionárius (betegség miatt nem tudott, jönni, helyette Holczinger Ferenc, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium igazgatója és Tímár Dániel iskolalelkész)
  2. alkalom: 2022. március 5.: P. Csókay Károly S.J. és Kajtor Domonkos S.J.
  3. alkalom: 2022. április 2.: P.  Koroknai Zoltán S.J.
  4. alkalom, 2022. május 7.: P. Tőkés György S.J.
  5. alkalom, 2022. június 4.: P. Hiba György S.J.

 

 

#gallery-4 { margin: auto; } #gallery-4 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 50%; } #gallery-4 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-4 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortcode() in wp-includes/media.php */

 




Karácsony 2021

2021 karácsonya

A karácsonyi ünnepet – Jézus születését – 2021-ben a hagyományoknak megfelelően a templomban ünnepelhettük. (A járványügyi előírások ezt lehetővé tették.)

Adventi időszak alatt a rorate szentmiséken Ferenc pápa Laudato si (Áldott légy) kezdetű enciklikája hangzott el részletekben.

December 24-én déluán 4 órakor a tempolomban pásztorjátékot láthattunk a Szent István Katolikus Általános Iskola tanulóinak részvételével. A pásztorjátékot Fodor Mária hitoktató rendezte. A pásztorjáték végén ünnepélyes keretek között lett a kis Jézus elhelyezve a „matyó Betlehem” jászolában. A templom az ünnep alatt végig látogatható volt.

Éjfélkor ünnepi szentmisén vehettünk részt, melyet dr. Török László plébános celebrált. Karácsony első és második napján vasárnapi miserend szerint zajlottak a szentmisék.




20 éve épült templomunk

Templomunk szentelésének 20 éves évfordulója

2001. október 13-án lett templomunk új épülete felszentelve. Erre az alkalomra emlékeztünk 2021. október 13-án, szerdán este 5 órakor ünnepi szentmisével. A szentmisét dr. Veres András a győri egyházmegye főpásztora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta papok társaságában.

Templomunk évfordulójához kapcsolódóan megünnepeltük a M?agyar Máltai Szereteszolgálat helyi csoportjának 30 éves évfordulójáról és a Szent István Katolikus Általános Iskola újraindulásának 30 éves évfordulójáról is.

A szentmise előtt, 4 órától dr. Veres András püspök úr felszentelte a Szent István Katolikus Általános Iskola új épületszárnyát – benne az új tornateremmel, tanári szobával, kiszolgáló helyiségekkel.

A szentmise elején Gyenes László, a Jézus Szíve templom képviselőtestületének elnöke köszöntötte a püspök urat. Köszöntőjében megemlékezett arról, hogy dr. Veres András 1988-1990 között szolgált káplánként az egyházközségben, és bábáskodott mind az iskola, mind a Máltai Csoport elindulásánál, az elmúlt 30 esztendő változásairól.

A püspök úr ünnepi szentbeszédében úgy fogalmazott: Salamon király is hálát adott Istennek az új templomért. Az embernek van szüksége templomra, nem Istennek, hiszen Istennek nincsen fizikailag körülhatárolható térre szüksége. Miért van szükség mégis templomra? Kell egy hely, ahol aze meber kilképhet lélek-tér dimenziójából, időt tölthet imádkozva Isten jelenlétében, keresheti a kapcsolatot Istennel. A templom megszentelt épület – Isten Háza. Istent szeretni – szentmisére járni – fáradtság. Idő ott lenni a szentmisén. De ami fontos, annak alárendeljük a napirendünket. Hamis az a gondolkodás, ami azt mondja, hogy az ember tud vallásos lenni a templom látogatása, a szentmise nélkül is.  Krisztus evangéliuma elkötelezettséget követel. Aki Istennel kapcsolatban él, annak életéből, családjából nem fog hiányozni a szeretet.

Visszaemlékezett a mezőkövesden töltött évekre is.

A szentmise búcsúzással, köszönettel ér véget.

Itt is megköszönjük András atyának, hogy ismét jelen volt közöttünk, köszönjük a felemelő szavakat!




ERFA pályázat

Projekt azonosító száma: TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00537

Kedvezményezett neve: Mezőkövesd Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia

A projekt címe: Hangosítási eszközök cseréje a Jézus Szíve templomban

 

 A szerződött támogatás összeg: 500 000 Ft.

A támogatás mértéke (%-ban): 100 %

 

A projekt tartalmának bemutatása: Az elavult hangosítási berendezések cseréje vált szükségessé, mert elavultak, nem biztosítják a szükséges hallhatóságú hangminőséget. A templom látogatói, a mezőkövesdi és környékbeli katolikus hívek megfelelő hangminőségű rendezvényeken vehetnek részt a pályázatban beszerzésre kerülő eszközök által.

 

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.04.30.

 




Jézus Szíve búcsú 2021

99. Jézus Szíve búcsú
2021. június 13., vasárnap

A Jézus Szíve búcsú napja templomunkban a virágkosarak megszentelésével kezdődött, melyekkel – köszönet a híveknek – a körmenet útvonaklát díszítettük. A virágok megáldását Dr. Török László plábános úr végezte.

Az ünnepi szentmisére 10 órától került sor a templom előtt, a szabadtéri oltárnál. Meghívott vendégünk, a mise főcelebránsa dr. Németh László pápai prelátus, olaszországi magyar főlelkész volt.

A mise elején Gyenes László, egyházközségünk képviselőtestületének elnöke köszöntötte vendégünket. Köszöntésében többek között elmondta, hogy dr. Németh László prelátus úr már járt Mezőkövesden Szívbúcsún, 31 éve Papskai László bíboros úr titkáraként. Köszöntő szavaiból idézve: „Azért jöttünk ma ide, hogy Jézus szeretetének a bőségéből minél többet megismerhessünk és kegyelmének forrásából minél többet meríthessünk.”

„Ne hagyjátok a templomot és az iskolát!” Kezdte ünnepi beszédét dr. Németh László preklátus úr. Szerencére már elmehetünk a templomokba. Jézus sem csak üzent nekünk, hanem közénk jött. Hálát adunk, hogy újra együtt lehetünk! A római Szent Kelemen bazilika példáját állította elénk: három szintes épület, amely Szent Kelemen (3. pápa volt Szent Péter után) háza helyén épült. az épületet lerombolták, de újra felépült. Hűség a helyhez, templomhoz, ami a megtérés, az újrakezdés helye. Befogadni Krisztust, Krisztus keresztje szülessen újjá. Ne kívül legyen Krisztus, hanem belül újuljon meg.. A mi megújulásunk járuljon hozzá a közösség megújulásához – mondta többek között prédikációjában.

Az ünnepi szentmise után a szokásos körmenetben, a Kavicsos tó körül vonultunk körbe az Oltáriszentséggel, majd ismét  betértümnk a templomba, ahol a Szentmise záróáldása következett.

 

 




Jézus Szíve búcsú előestéje

Előesti szentmise

2021. június 13-án lesz a „kistemplomunk”  99. Jézus Szíve búcsúja. Ennek előesti szentmiséjét, szombaton 18 órától Szántó József jászberényi apát-plébános celebrálta. Szántó József atya 1995-2011 között templomunk plébánosa volt.

A szentmise elején Gyenes László, képviselőtestületünk elnöke köszöntötte. Beszédében méltatta templomépítő munkásságáért, hiszen az ő plébánosi ideje alatt épült fel új templomunk.

Szántó József atya prédikációjában elmesélte, hogyan hozta át Gáspár atya az Oltáriszentséget a régi templomból az újba szentelés előtt. Ott ezután kialudft az örökmécs. Ekkor még többen éltek azok közül, akik segytettek a régi templom felépítésében kétkezi munkájukkal. Régi templomunk  78 évig szolgálta a hívek lelki épülését.

Kitért a Jézus Szíve tiszteletre: Jézus Szíve .Isten mérce nélküli szeretetét hozza közel. Kiemelte a  Jézus Szívéből áradó szeretetet a meghasadt Szív és a Szeretet Lángoló Tűzhelye jelzőkkel is.

A záróáldás előtt dr. Török László plébános atya köszönte meg, hogy elfogadta meghívását, és eljött, hogy az előesti szentmisét celebrálja.

A szentmise után közösen elimádkoztuk a Jézus Szíve litániát a kihelyezett Oltáriszentség előtt, majd szentségimádás következett.

 

 




Virágvasárnapi passió Szent Márk evangelista szerint

Előadja a Szent István Katolikus Általános Iskola énekkara.
Szólót énekelnek: Bollók Róza (evangelista), Brunczel András (Jézus), Patai Péter (Pilátus, katona, százados)