100. Jézus Szíve búcsú

100. Jézus Szíve búcsú

Idén 100. alkalommal került megrendezésre templomunkban a Jézus Szíve (Szív-búcsú) búcsú 2022. június 24-26-án.

Az első szívbúcsút 1923-ban rendezték P. Jámbor László jezsuita házfőnök irányításával. Azóta az eltelt 100 évben többféle útvonalon és helyszínen került megrendezésre Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódóan.

A centenáriumra egész évben készültünk, 5 hónapon keresztül, minden első szombaton egy-egy jezsuita atyát  hívtunk meg szentmisét tartani, valamint kiállítás nyílt „Jézus Szíve, légy velem!” címmel a 100. Szív-búcsújubileuma alkalmából a „régi” kistemplom” felújított épületében (Rendezvényközpont).

Június 24., péntek este, Jézus Szíve ünnepnapja

Ezen a napon a „matyó papok” miséjére került sor, melyre meghívást kaptak a mezőkövesdi származású atyák és a Jézus Szíve templomban szolgált káplánok. A főcelebráns Szántó József főesperes, korábbi plébánosunk, jelenleg  jászberényi plébános.

Június 25., szombat

A 100..  Jézus Szíve búcsúhoz kapcsolódva mutatta be a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium  Magis kórusa Vizy Márton – Tóth Dávid Ágoston: IGNÁC – A lelkek lovagja című misztikus musicalt 15 órától a Közösségi Ház színháztermében. A telt ház előtt lezajlott előadás nagy sikert aratott a nézők körében.

Az előesti szentmise 6 órakor kezdődött a Jézus Szíve templomban, melyet Dr. Berkes László pápai prelátus, templomunk korábbi plébánosa celebrált. A szentmise után gyertyás körmenettel kivonultunk a Kavicsos-tóhoz ahol, imádkoztunk a városért. Az imát a Magic kórus éneke zárta.

Június 26., vasárnap

10 órakor került sor a Jézus Szíve búcsú ünnepi szentmiséjére a Jézus Szíve templom előtti szabadtéri oltárnál. A búcsúi nagymise és körmenet főcelebránsa P. Vízi Elemér jezsuita provinciális volt. A szentmise elején Gyenes László, a képviselőtestület elnöke köszöntötte az egyházi és világi elöljárókat, a zarándokokat, és az Ajakról érkezetteket, akik minden alkalommal eljönnek a búcsúra.

A szentmise után ünnepélyes körmenetben jártuk körbe a Kavicsos-tavat, majd a templomban áldással zárult.

Beszámoló az Egri Főegyházmegye honlapján:
https://eger.egyhazmegye.hu/hirek/hirek-200/100-sziv-bucsu-mezokovesden

A Szent István televízió közvetítése a szentmiséről:
https://www.youtube.com/watch?v=lyXXUI5YhUU

A Bonum TV közvetítése a szentmiséről:
https://www.youtube.com/watch?v=Fs2fei3djHg

A képekért köszönet Kövi Ritának.




Múzeumok Éjszakája




100. Jézus szíve búcsú

100. Jézus szíve búcsú programja

2022. június 24-26.

Isten kegyelméből idén a 100. Szív-búcsút ünnepli városunk és egyházközségünk.

Programok:

Június 24. péntek: „Matyó papok búcsúja” 18 órakor.
Főcelebráns: Szántó József főesperes atya.

Június 25. szombat: „Szent Ignác musical”
a miskolci Fényi Gyula  Jezsuita Gimnázium előadásában 14.30-kor a Közösségi Ház színháztermében.

Előesti szentmise 19 órakor.
Főcelebráns: dr. Berkes László  pápai prelátus, apát, kanonok úr.

Június 26. vasárnap: „Búcsúi nagymise és körmenet” 10 órakor.
Főcelebráns: P. Vízi Elemér jezsuita provinciális.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

 




Kiállításmegnyitó

„Jézus Szíve, légy velem!”

a 100. Szív-búcsújubileuma alkalmából

Megnyitó:

2022. június 9. (csütörtök) 16 óra
Rendezvényközpont Mezőkövesd, Jezsuiták tere 1.

A vendégeket köszönti: Dr. Fekete Zoltán Mezőkövesd város polgármestere
Ünnepi köszöntőt mond: P. Tőkés György S.J. missziós atya
A kiállítást megnyitja: Dr. Mohay Tamás egyetemi tanár, ELTE BTK Néprajzi Intézet igazgatója
Közreműködnek: Jézus Szíve templom énekkara és a Szent István Katolikus Általános Iskola gyermekkara

A kiállítás megtekinthető: 2022. július 10-ig




Jézus Szíve búcsú molinó

2022. május 28-án felkerült templomunk homlokzatára a 2022. évi Jézus Szíve búcsúról tájékoztató molinó.

Köszönet a segítőknek, akik a felrakás munkáját elvégezték Vámos István vezetésével.

 




Húsvét vasárnap

Húsvét vasárnap

Ezen a napon a reggel 7 órai szentmisében hagyomány szerint a húsvéti ételeket szenteltük meg templomunkban. A hívek kosarakban helyezték el az elkészített ételeket az oltár előtt, melyek a szentmisében megszentelésre kerültek.




Nagyszombat

Nagyszombat – Feltámadási szentmise

A húsvéti ünnepkör szent három napja (triduum sacrum) közül  ez az utolsó, idén április 16-ra esett. A hagyomány szerint ezen a napon Jézus Krisztus holtan feküdt sírjában, és nagyszombatról húsvétvasárnapra virradóan ünnepli a kereszténység Jézus feltámadását. Templomunkban a feltámadási mise sötétedés után, este 8 órakor kezdődött .

A templom egész nap nyitva volt, a hívek látogathatták a Szent Sírt, tiszteletüket tehették előtte.

Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete.  A szentmise tűzszenteléssel kezdődött. A tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés. az ünnepélyes bevonulás sötét templomban kezdődött, folyamatosan gyúltak fel a fények. A Nagyszombati szertartás keretében jöttek vissza a harangok.

4 olvasmányt olvastunk fel a misén, ezt követte a szentmise és a keresztelési fogadalom megújítása. Az áldoztatás után a a plébános úr és a káplán atya vezetésével körmenetre indultunk a templom körül. A visszaérkezés után áldást mondtak, és elbocsátották a híveket.

A szentmisét celebrálta dr. Török László plébános úr, koncelebrált Greutter György káplán atya.

A képeket Koncz László készítette. Köszönet a húsvéti szent három nap alatt készített képeiért.

 




Nagypéntek

Nagypénteki szertartás

A nagypénteki szertartás április 16-án, pénteken este 6 órakor kezdődött. Ezen a napon emlékeztünk meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. A húsvéti szent háromnap második napja.

A „csonka misé”-ből kimaradt az átváltoztatás, nem szóltak a harangok. A papok és a minisztránsok teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltár (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Az olvasmány és szentlecke után az énekkar elénekelte a passiót. Majd a kereszt előtti hódolat következett a papok és a minisztránsok részvételéve. Az áldoztatás a nagycsürtökön konszekrált kenyérrel történt, majd könyörgéssel zárult.

 




Nagycsütörtök

Nagycsütörtöki szertartás

A húsvéti szent háromnap első napja idén április 14-re esett.  Templomunkban este 6 órakor kezdődött a szertartás. Ezen a napon az utolsó vacsorára, majd Jézus elárulásának és elfogásának napjára emlékeztünk.

A szentmise ünnepélyesen kezdődött, zúgnak a harangok, szólnak a csengők és az orgona, majd elhallgattak: a s harangok „Rómába mentek”. A szentmise elején töretént a lábmosás is, melyben a jelen levő ministránsok lábát mosta meg a plébános úr és a káplán atya. Az áldozás után a tabernákulum üres maradt, az Oltáriszentséget a szentsír mellett helyezték el. A szertatás végén következett az oltárfosztás, majd befejezése után csendes virrasztásra volt lehetőség.




Virágvasárnap

2022. április 10-én, vasárnap a reggel 9 órai szentmise elején került sor a virágvasárnapi barkaszentelésre.  arra emlékeztünk ezzel, hogy ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Ezzel a nappal kezdődik a Nagyhét.

A szentmisét dr. Török László plébános úr celebrálta, zenei szolgálatot a Szent István Katolikus Általános Iskola énekkara biztosította.

A képeket Koncz László készítette.