Nagyszombat
2023. Húsvétján, Nagyszombaton nyitva volt templomunk. A Szentírás szerint ezen a napon Jézus teste holtan feküdt a sírban. Ez gyásznap, amit a Krisztus szenvedésén és halálán való elmélkedéssel töltünk, nincs szentmise sem. Templomunkban a hívek egész nap látogathatták a Szent Sírt, ahol Jézus teste nyugodott.
Az esti szentmise tűzszenteléssel kezdődött. A tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak. Ekkor gyújtottuk meg a húsvéti gyertyát is. A bevonulás alkalmával fokozatosan gyúlt fel a világítás templomunkban. Ezt követte a keresztvíz szentelés.
A szentmisében három olvasmányt olvastunk fel, és ismét megszólaltak a harangok. Ebben a szertartásban került sor felnőtt keresztelésre is.
A szentmise végén gyertyás körmenetre indultunk a templom körül, majd visszatértünk a templomba.