Nagycsütörtök
Nagycsütörtök
Ebben az évben 2023. április 6-án volt Nagycsütörtök, a húsvéti szent háromnap első napja. Az esti szertartást templomunkban Dr. Török László plébános és Herbst Ádám káplán atya celebrálta.
Nagycsütörtökön minden évben az utolsó vacsorára emlékezünk. Ekkor alapította meg Jézus az oltáriszentséget. A misében sok elem a gyászra, fájdalomra emlékeztet, mivel a vacsora után fogták el Jézus, ítélték el, kínozták meg, majd végül Nagypénteken keresztre feszítették. A misében felhangzó „glória” után a harangok megszólaltak, de azután el is némultak, akárcsak a szertartás során alkalmazott orgonák, és csengők. Helyettük fakereplő, fakolomp hangját hallhatjuk a szertartásokon. „A harangok Rómába mentek.”
Szintén hagyomány, hogy az utolsó vacsorán történtekre emlékezve, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát, a pap megmossa több hívő lábát. Ebben az évben a plébános atya és a képlán atya a ministránsok lábát mosta meg jelképesen.
A mise végén az oltáriszentséget is eltávolítják rendes őrzési helyéről a tabernákulumból, és ünnepélyesen egy másik őrzési helyre – a templomban kialakított szent sírhoz – viszik, és az egészen a nagyszombati feltámadási mise áldoztatásáig ott is marad.
Ezután az „oltárfosztás” szertartásának keretében, a papok minden díszétől (virág, gyertyák, terítő) megfosztották az oltárt.