Jézus Szíve búcsú előestéje
Előesti szentmise
2021. június 13-án lesz a „kistemplomunk” 99. Jézus Szíve búcsúja. Ennek előesti szentmiséjét, szombaton 18 órától Szántó József jászberényi apát-plébános celebrálta. Szántó József atya 1995-2011 között templomunk plébánosa volt.
A szentmise elején Gyenes László, képviselőtestületünk elnöke köszöntötte. Beszédében méltatta templomépítő munkásságáért, hiszen az ő plébánosi ideje alatt épült fel új templomunk.
Szántó József atya prédikációjában elmesélte, hogyan hozta át Gáspár atya az Oltáriszentséget a régi templomból az újba szentelés előtt. Ott ezután kialudft az örökmécs. Ekkor még többen éltek azok közül, akik segytettek a régi templom felépítésében kétkezi munkájukkal. Régi templomunk 78 évig szolgálta a hívek lelki épülését.
Kitért a Jézus Szíve tiszteletre: Jézus Szíve .Isten mérce nélküli szeretetét hozza közel. Kiemelte a Jézus Szívéből áradó szeretetet a meghasadt Szív és a Szeretet Lángoló Tűzhelye jelzőkkel is.
A záróáldás előtt dr. Török László plébános atya köszönte meg, hogy elfogadta meghívását, és eljött, hogy az előesti szentmisét celebrálja.
A szentmise után közösen elimádkoztuk a Jézus Szíve litániát a kihelyezett Oltáriszentség előtt, majd szentségimádás következett.